"Mozi"

"Mozi"
Üdvözöljük Önöket a Moziteremben! Egy időutazásra invitáljuk látogatóinkat, melynek során bepillantást nyerhetnek Szarvas városának kalandos történelmébe. Azok az események, melyek itt zajlottak, akár a mozivásznon is megállnák a helyüket: ezekhez a - még nem létező - filmekhez készítettünk rövid előzeteseket.

Helyezzék magukat kényelembe a vászon előtt, és tekintsék meg kisfilmjeinket!

Az első film az Árpád-korba repít minket: a Körös folyón lévő átkelőről és a mellette létrejött Szarvashalom településről szól. De vajon mennyire volt fontos ez az átkelő és kik használták?

A második film Mátyás király korába kalauzol: Szarvas ekkor két nagy hatalmú család viszályától volt hangos. Kik voltak a viszálykodók, és mi lett a vége az ellenségeskedésnek?

A harmadik film a török hódoltság korszakáról szól. Ekkoriban Szarvason vár állott, ami mára nyom nélkül eltűnt. Mi lett ennek a várnak a sorsa, kik és hogyan nyomozzák a történetét?

A negyedik film a török kiűzése utáni időket mutatja be. Ekkor szinte teljesen elnéptelenedett a város, mégis volt valaki, aki meglátta benne a nagy lehetőséget. Ki volt ő, és mit köszönhet neki Szarvas?

Ezekre a kérdésekre nem csak a filmelőzetesek, de a hozzájuk kapcsolódó tablók is adnak válaszokat, segítségükkel jobban megismerhetjük a bemutatott korszakokat, embereket.

A történelmi hangulat megteremtését nem csak a filmekhez készült poszterek szolgálják: megtekinthető a szarvasi vár makettje, és egy életnagyságú ágyú is.